Alig egy hónap múlva jelenik meg az ausztrál The Temper Trap második lemeze, ezúttal cím nélkül. Már korábban nálunk is meghallgathattátok Rabbit Hole című új számukat, amely őszintén szólva fényévekkel jobb, mint a mostani Need Your Love. Viszont az utóbbi dal megkapta a maga kis videóját, amely a Karate Kölyök és az ehhez hasonló stílusú filmek előtt tiszteleg, pár másodpercre a már öt tagúra bővült zenekart is láthatjátok.
Májusban a The Temper Trap is visszatér második lemezével, amelynek első számát alig pár perce tették közzé. A Rabbit Hole egy remekül sikerült darab, hallani, hogy az ausztrál srácok jó sok Radiohead-et hallgathattak az elmúlt időben. Az első hivatalos kislemezük a Need Your Love lesz, a mostani csak egy kis ízelítő a következő címnélküli albumukról.
Az ausztrál The Temper Trap is belefogott következő lemezének munkálataiba. A 2009-es Conditions folytatását a Los Angeles-i Sound Factory nevű stúdióban fogják fölvenni, méghozzá Beck producerével, Tony Hofferel.
A zenekar már most összerakott 19 számot, jó pár dal címét már postolták a Twitterjükön. Többek közt olyanok lesznek mint Trembling Hands, Happiness, Never Again, The Sea vagy I'm Gonna Wait.
Nagy-Britannián és az Egyesült Államokon kívül néha a világ angoszász területének egyéb részei is feltűnnek, és néha még a felülmúlhatatlannak hitt britek is őket kezdik el követni. Ez történt nemrég a kanadaiakkal, most pedig Ausztrália van soron, akik egy ideje már, ha csak a felszín alatt is, de meghatározzák, hogy merre haladjon tovább a zene. A Cut Copy és az Empire of the Sun után újabb zenekar tűnt fel a távoli földrészen, akik mellesleg Londonba költöztek. Így már mindjárt jobban odafigyel rájuk a világ. A Temper Trap elkészítette az évtized egyik legerősebb debütlemezét, a Conditions-t.
Szeretem a Snow Patrolt, a Keane-nel sincs különösebb bajom, annak ellenére, hogy divat utálni, de sosem tudtak volna a kedvenceimmé válni ezek a zenekarok, mivel gyakorlatilag a Radiohead munkásságát teszik mindenki számára befogadhatóvá. Ezzel nincs is semmi baj, mert többek között a Coldplay is ezen az úton jár, de azért nem ők fogják szerintem az év lemezét elkészíteni. A Temper Trap is erre indult el, viszont hoztak egy nagyon jó döntést, mikor az ausztrál zene összes jellegzetességét belevitték bemutatkozó lemezükbe. Bár ez nem feltétlen tudatos döntés volt. Az Empire of the Sun-t sokan vádolták MGMT utánzással, a Temper Trap ellen azonban nem lehet ilyesmiket felhozni.
A nyitó Love Lost mindjárt egy olyan erős szerzemény, hogy nehéz továbbnyomni a következő dalra. Az egyedi hangzás mellé pedig itt van egy igazán eredeti énekhang. Persze biztos hozzátesz valamit az is, hogy a korábban az Arctic Monkeys-szal és a Placeboval is együtt dolgozó Jim Abbiss már ért annyira a zenéhez, hogy nem ad ki silány minőségű lemezt a kezei közül, de lehetne pár ellenpéldát sorolni, mikor világhírű producerek besültek egy-egy lemezzel. A Rest "oh baby" kezdése a zaklatott zenével egyszerűen zseniális. Dougy Mandagi karakteres éneke az egész lemezen talán itt tud legjobban kibontakozni. A Sweet Disposition már ismerős lehet, hisz rádiókon is elég gyakran lehet hallani, és egészen idáig ez a zenekar legnagyobb slágere. A gitártémákról eszünkbe juthat a U2 is, főleg ebben a dalban, azonban mindenféle mesterkéltség nélkül. A Down River kapcsán már a Vampire Weekend vagy éppen a Police afrikai ritmusai is felderenghetnek. Az ezután következő Soldier On hangulata már jóval borúsabb, engem a Veils-re emlékeztet, akik szintén a déli féltekén tevékenykednek. A rádiók szerint a Sweet Disposition a legjobb Temper Trap dal, én azonban vitatkoznék velük, mert a Fader szerény véleményem szerint az év egyik, ha nem a legjobb szerzeménye. Ezt hallani kell. Nem is tudom, hogy mire emlékeztet. Talán ezt hívják úgy, hogy tökéletes popdal. Semmi alternatív mellékíz, semmi olyan, amiért nem lehet milliók kedvence. A Temper Trap egyik védjegye, hogy nem bonyolítják túl a szövegeket végtelen, követhetetlen körmondatokkal. Van pár sor, melyek viszont igazán nagyot ütnek. Ilyen a Fools és a Resurrection is. A záró instrumentális Drum Song előtt van még egy kiemelendő dal, ez pedig a monumentális Science of Fear, mely mintegy megkoronázza ezt a hibátlan lemezt.
Szerintünk: 10
