2008. nov. 3.

» Szóda interjú
2008. nov. 3. 19:08 | írta: Mr Brightside | Interjú | Szoda | 0 komment |

Mióta létezik a zenekar? Mit kell tudni rólatok?
Nehéz a válasz, mert a zenekarnak volt egy másik felállása is. De az inkább emlék, mint része a mostani munkának. Több év kihagyás volt. A válasz tehát 2007 Február.

Játszottatok már korábban is Szegeden? Milyennek láttátok az itteni közönséget?
Játszottunk, a Rock klubban, Garaboncziásban és a Fészek klubban is. A Fészek szerintem egy jó adottságokkal rendelkező hely, tetszett. Szeretünk Szegeden játszani és barátokat is szereztünk. Itt kell megemlítenem a szegedi Tepsiépség zenekart, jó viszonyban vagyunk. Nagyon közvetlen, jószívű srácok.

Van-e, vagy lesz-e lemezetek?
Van. Az elsőt még kiadó adta ki, a másodikat már sutyiban csináltuk. Dióssy D. Ákos volt a segítségünkre. Sokat köszönhetünk neki is, nagyon jó szakember és őszinte. A harmadikon most dolgozunk, egyre inkább megtaláljuk a hangunkat és már csak kicsit félünk attól, hogy mit szólnak majd. És ez felszabadít minket.

Az igényes zenék végra Magyarországon is kikerültek az alternatív besorolás alól, és már a mainstream popzene részei is bizonyos esetekben. Alternatív zenekar szeretnétek maradni és egy bizonyos közönséghez kívántok szólni, vagy pedig minél szélesebb rétegekhez akartok eljutni?
Abszolút nem érzem már magunkat alter zenekarnak. Mindenkit hajlamosak hamar alter zenekarnak hívni, aki nem hörög vagy nem hülyék a szövegei.

Lehet-e hallani a számaitokat rádióban? Gondolok itt elsősorban a fiatal zenekarok számára a legfontosabb médiummá vált MR2-re.
Volt már erre példa, de nem tőlünk zsúfolt az éter. Az MR2 már néha ciki, mert egy ember játékszere. Lassan lerombolja a sikerét a rádiónak, figyeljétek csak meg! Egy éve még hallgatta sok ismerősöm, ma már másik adót keresgélünk a kocsiban.

Mostanában a Kiscsillaggal és a Pál Utcai Fiúkkal turnéztok, mely magyar zenekarok még a kedvenceitek?
Nekem csak most nyílik ki a fülem és találok zenekarokra, így, mondhatni kedvenc zenekarom nincs. Úgy tudom, a többieknek sincs kimondott ikonja. Vannak előadók akik példa értékű munkákat tettek le az asztalra, akár a Quimby, Kispál, PUF (-így a kötelező köröket lefutva), vagy a Neurotic és a Kimnowák az érettebbek közül. Vagy ilyen a Hiperkarma, sokat játszottunk velük is és barátság is szövődött belőle. Velük például, mivel abszolút kortársak, más pozitív élmények, közös gondolatok kötnek össze. Sokmindenkit elismerek, pl. a Fish! vagy az Isten Háta Mögött, bár teljesen más zenekarok mint mi, világszínvonalon játszanak. Az abszolút undergroundban is volt egy nagy kedvencem, mégpedig a Trafik. Rengeteg jó kis banda van, de kevesen vagyunk rájuk, mint hallgatók.

2008. nov. 2.

» Szóda, Kiscsillag
2008. nov. 2. 22:22 | írta: Mr Brightside | Koncert | Kiscsillag | Szoda | 0 komment |
Bár ezt a kiíráson nem láttam, de előzenekara is volt a Kiscsillagnak, mégpedig a Szóda nevű banda, akikről bevallom, eddig semmit nem hallottam, pedig tetszett a koncertjük, szóval megkerestem a MySpace-es oldalukat, és tegyetek így ti is, mert több számot is meghallgathattok tőlük. Egyébként a Pál Utcai Fiúkkal turnéznak, és a zenéjük is inkább velük mutat rokonságot, mint a Kiscsillaggal. Engem meggyőztek élőben is, szóval már miattuk is érdemes volt elmenni tegnap a koncertre. Az utánuk következő Kiscsillag, mely eredetileg egy hobbizenekarként indult, mára komoly szereplő lett a magyar alternatív színtéren. A debütlemezük még a fanatikus Kispál rajongók szerint is jobb lett, mint Lovasi másik zenekarának utolsó anyagai, én pedig bevallom, hogy egyébként is jobban szeretem a Kiscsillag zenéjét, mely modernebb hangzású, és inkább 21. századi érzéseket sugall, mint a Kispál és a Borz, mely inkább a kilencvenes évek zenekara volt. Azért sokan most is a Kispált keresik a Kiscsillag zenéjében, és nem akarják tudomásul venni, hogy ez egy másik zenekar. Talán ők nem fognak annak sem örülni, hogy a banda második lemeze, melyről tegnap is elhangzott néhány szám, méginkább különbözni fog a Kispál hangzásától. Nekem még mindig a Feketemosó a kedvenc Kiscsillag számom, de kíváncsian várom az új lemezt, hátha ez változik. Negatívumként a szombati időpontot tudom megemlíteni, mert sajnos ilyenkor, egyetemisták nélkül Szeged egészen más arcát mutatja, mint hétköznap.

helyszín: JATE Klub, Szeged
értékelés: 9
Szóda MySpace
Kiscsillag MySpace