Ahogyan a csütörtöki The Sounds koncert közönségét megnéztem, egyből biztosra vettem, hogy nem csak én vártam tűkön ülve a banda hazai debütálását. A szőke Maja Ivarsson-ra és az őt támogató fiúkra itthon egész sokat kellett várnunk, hiszen a magyar oldalak is csak az elmúlt évben kezdtek el velük foglalkozni, különös, hogy pont a szerintem leggyengébb albumuk a Something To Die For megjelenése után. A zenekarnak ez a lemez nagyon sok új rajongót szerzett, én valószínűleg az elektronikus ütemekkel nem tudok azonosulni a zenéjükben, bízom is benne, hogy következő albumnál ezt már elhagyják.
Alig egy napja lépett fel a Dürer színpadán a The Sounds, máris kiadták tavalyi Something To Die For című lemezük legújabb videoklipjét. A svéd csapat észak-amerikai turnéjából készült egy montázs videó a Yeah Yeah Yeah-hez, amelyet több szerencsés már élőben is hallhatott mostanában. A tovább után már is nosztalgiázhattok!
Már csak pár hét és hozzánk is ellátogat Svédország egyik legjobb és legismertebb indie rock zenekara, a The Sounds. A zenekar tavaly jelentette meg negyedik lemezét, a Something To Die For-t, amelynek turnéja egészen a Dürer-Kert nagyterméig fog eljutni. A Skalar Music jóvoltából egy darab páros belépőt nyerhet egy szerencsés olvasónk. A részleteket a tovább után megtaláljátok.
Alig vagyunk túl a The Horrors fellépésén (beszámoló erre) már is készülhetünk a jövő év első fontosabb koncertjére. Ugyanis február 16-án nálunk fog fellépni a svéd The Sounds. A Maja Ivarsson által vezetett zenekar az elmúlt év tized egyik legmeghatározóbb indie formációja volt. Olyan zenekarokhoz hasonlítják őket, mint a Blondie vagy a The Cars. 2002 óta négy lemezt adtak, a legutolsó idén jelent meg, Something To Die For cím alatt. Érdemes lesz a Dürer-Kertbe ellátogatni jövőre, hiszen ritkán láthatunk ilyen nagy nevet testközelben.
Márciusban új lemezzel tér vissza az utóbbi évek egyik legjobb elektropop bandája, a The Sounds.
A svéd zenekar új lemeze március 29-én jelenik meg a SideOneDummy kiadónál Something To Die For címmel.
Svédország irigylésre méltó helyzetben
van az egy főre jutó zenekarok számát tekintve. Na meg persze szinte minden más
szempontból is. Most azonban ne kalandozzunk el ennyire, és maradjunk a zenénél,
pontosabban a pár éve üde színfoltként feltűnt The Sounds-nál,
akik első lemezük megjelenésekor még nem kaptak túl nagy felhajtást. Később
aztán, mikor sorra jöttek a csajbandák, a The Sounds is előkerült. Kellett egy
kis segítség. Nem könnyű ha az ember megelőzi a divatot, mert csak akkor válik
divatossá, mikor az utoléri. Ez a The Sounds esetében a második lemez, a
Dying to Say This to You megjelenésekor történt meg, melyen
legnagyobb slágerük, a Tony the Beatis megtalálható volt.
Most itt a harmadik lemez, a Crossing the Rubicon című anyag, melynek borítója mindenesetre elég furcsa. Meglepő az ágaskodó ló is, ahogy a rubicon is a címben. Szokatlan az ilyen szimbolika egy elektropop csajzenekarnál, melynek énekesnője mintha soha nem akarna felnőni. Maja Ivarsson énekében szerencsére most sem kell csalódni, és a dalok is jól sikerültek, bár némileg változott a helyzet a Tony the Beat óta. A stadionhangzás felerősödött, a számok pedig dallamosabbak lettek, bár ennek megvan a rossz oldala is, mégpedig az, hogy az egész jóval kiszámíthatóbb, mesterkéltebb lett. Néha olyan, mintha egyszerre több divatot akarna követni a zenekar. Egyszerre akarnak Killers, Metric, Yeah Yeah Yeahs lenni.
A The Killers hatása legerősebben talán a Dorchester Hotel című dalban érezhető. A No One Sleeps When I'm Awake jól mutatja, hogy mire számíthatunk a lemezen. Ezek után mindenképp végig kell hallgatni. Ez volt egyébként az első szám, amit kislemezdalnak választottak az albumról. A Beatbox teljesen visszarepít minket a nyolcvanas évekbe, el sem hisszük, hogy most íródott. Imádnivaló. Az Underground nagyon emlékeztet valamire, de még nem sikerült rájönnöm, hogy mire. Igazi popsláger ez is. Olyan, mintha Avril Lavigne megtanult volna zenélni és dalszöveget írni. Ezután jön egy furcsa, monumentális, gitárfüggönnyel telepakolt, Cocteau Twins hatású dal, a címadó Crossing the Rubicon, melynek az egyetlen baja, hogy teljesen elüt a lemez többi részétől. A Midnight Sun igazi skandináv popzene a fehér éjszakák földjéről. A stadionhatás innentől egyre erősebbé válik (Lost In Love, The Only Ones), míg végül a Home Is Where Your Heart Is című darabban teljesedik ki. Sajnos ha valaki nem ismeri a svéd pop-rockot, azon belül pedig a Kent nevű zenekart, akkor lehet, hogy ezt kicsit giccsesnek fogja találni. Pedig a lemez talán legkiválóbb szerzeménye. Ezután már csak egy instrumentális, Sigur Rós-t megidéző zárás van hátra. Goodnight Freddy.
