Billy Corgan, a Smashing Pumpkins énekese július 21-én a floridai Tampa városában eszméletét vesztette koncert közben.
A zenekar épp a Bullet (With Butterfly Wings) című számot játszotta, mikor a közönség azt láthatta, hogy Billy nekiesik a gitárállványnak, majd a földre kerül.
Az énekes később ezt üzente a közönségnek: "Nem volt betervezve az esés és nem is a szerencsétlenkedésem miatt történt, hanem elvesztettem az eszméletem és elájultam. Nem emlékszem semmire, arra sem, hogy nekiestem a gitárállványnak. Eléggé megütöttem magam".
Billy Corgan, a Smashing Pumpkins frontembere interneten tett közzé egy álláshirdetést, melyben basszusgitárost és billentyűst keres zenekarába. A hirdetésre bárki jelentkezhet, csak egy e-mailt kell küldenie a feltüntetett címre. Billy Corgan meghallgatáson fogja eldönteni, hogy a jelentkezők közül ki a legalkalmasabb a feladatra.
Ginger Pooley, aki mostanában a zenekar basszusgitárosa volt, nemrég kilépett. Nem ez az első ilyen eset, hisz a Smashing Pumpkinsnak Billy Corganen kívül nem nagyon van olyan tagja, aki a kezdetek óta a bandában zenél. Mike Byrne-t, a zenekar jelenlegi dobosát szintén internetes hirdetésen keresztül választotta ki Corgan.
Billy Corgan és zenekara hamarosan kiad egy új lemezt, melynek
Teargarden by Kaleidyscope lesz a címe. A 44 dalt tartalmazó gyűjtemény
ingyenes lesz, és nem is jelenik meg fizikai formában. A számok
ugyanakkor felkerülnek egy EP-re, amit hagyományos úton is kiadnak. 11
ilyen EP lesz, mindegyiken 4 számmal. Billy Corgan már korábban is
beszélt róla, hogy a Smashing Pumpkins nem ad ki több nagylemezt.
"Azt hiszem, a
hagyományos albumformátum ideje lejárt, és átalakul valami mássá.
Azzal, hogy egyszerre egy számot adok ki, viszont gyakrabban,
ugyanolyan értékes zenét tudok írni, ugyanakkor nem kell feladnom a
magánéletemet sem miatta", magyarázta a döntést Billy Corgan, aki
egyelőre nem nevezett meg egy dalt sem a készülő lemezről, azt viszont
elmondta, hogy az eddigiektől eltérő lesz, egy pszichedelikusabb anyag
Billy Corgan szerint nincs értelme új lemezt kiadni. A Smashing Pumpkins frontembere kijelentette, hogy a tavalyi Zeitgeist volt a zenekar utolsó lemeze, és ezután csak kislemezeket adnak ki. 'A Zeitgeisttel lezártuk azt a korszakot, mikor lemezeket készítünk. Nincs értelme, mert az emberek felteszik az iPodjukra, meghallgatják a két kislemezdalt, a többivel pedig nem foglalkoznak, meg sem hallgatják. Ezután is kreatívak maradunk, de csak kislemezeket fogunk megjelentetni', nyilatkozta Billy Corgan, aki még azt is hozzátette, hogy a jövőben csak kisebb helyszíneken koncerteznek, és nem a régi nagy slágereket fogják játszani ott sem. 'Nem vagyunk nyugdíjas zenekar, akik a régi slágerekből akarnak megélni és nem azért kezdtünk el újra zenélni, hogy pénzt kapjunk érte, hanem hogy újra sikeresek legyünk. Utálom, ha azt mondják, hogy nincs jövőnk'. A Smashing Pumpkins a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb alternatívnak mondott zenekara volt, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol az X generáció kulcszenekarává váltak. Sikereiket később már nem tudták megismételni, és az európai áttörés sem sikerült nekik túl jól.