2011. febr. 22.

» Új Patrick Wolf lemez májusban
2011. febr. 22. 17:48 | írta: Mr Brightside | Hírek | PatrickWolf | 0 komment |

Május 30-án jelenik meg Patrick Wolf új lemeze, mely eredetileg a The Conqueror címet viselte volna, az album címe azonban Lupercalia lesz. Az első kislemez március 14-én érkezik The City címmel.

A Lupercalia Patric Wolf ötödik nagylemeze lesz, a londoni énekes utoljára 2009-ben adott ki lemezt.

Tovább »

2009. aug. 19.

» Patrick Wolf elnézést kér
2009. aug. 19. 21:41 | írta: Mr Brightside | Hírek | PatrickWolf | 0 komment |
A németországi C/O Pop nevű rendezvény a Sziget fesztivállal egyidőben volt. Augusztus 13-án Patrick Wolf is fellépett a köln városában tartott koncertsorozaton.

A koncertet Patricknek hamarabb be kellett fejezni, mint ahogy tervezte, és mikor ezt közölték vele, akkor ezt először négybetűs szavak ismétlésével díjazta, majd pedig fogta a mikrofont, és földhözvágta, ezután pedig állványokat és székeket kezdett dobálni. Patrick később MySpace oldalán kért elnézést azoktól, akiket megbántott.

"A mikrofont a színpadnak olyan részére dobtam, ahol senki nem volt, és senki nem sérülhetett volna meg. Köpködtem ugyan, de ezek senkit nem találtak el, csak a tiszteletem hiányát próbáltam vele kifejezni. Az agresszióm nem irányult senki ellen, csak az aktuális élethelyzetre próbáltam vele reagálni. A világra haragudtam és a nehéz időkre, nem konkrét személyekre. Sajnálom, hogy összetörtem a berendezést, és ha valakit megbántottam", írta közleményében Patrick Wolf.


Patrick Wolf MySpace

Legközelebbi koncert: október 5, WuK, Bécs.

Kattints az esetről készült videó és a Hard Times című Patrick Wolf klip megtekintéséhez valamint további Patrick Wolf koncertdátumokhoz.

 

Tovább »

2009. jún. 7.

» Patrick Wolf - The Bachelor
2009. jún. 7. 3:19 | írta: Mr Brightside | Album | PatrickWolf | 16 komment |

Ezekben a napokban sorra jelennek meg az év legjobban várt lemezei, és Patrick Wolf új albuma is egyike ezeknek. Habár eredetileg úgy volt, hogy duplalemez lesz, az anyag második része csak jövőre fog megjelenni. A lemez hossza azért így is átlagon felüli, majdnem egy órás. És hogy mit kapunk ezalatt az egy óra alatt? Készüljetek fel, mert nagyon sokmindent.

Patrick Wolf korábbi lemezei sem voltak érdektelenek, főleg a 2007-ben megjelent Magic Position-nel sikerült befutnia, és szereznie jópárezer rajongót a La Manche-on innen és túl. Aztán most végre megjelent a The Bachelor, mely egyrészt Patrick eddigi legjobb lemeze, másrészt pedig az év egyik legfigyelemreméltóbb alkotása.

Patrick Wolf lemezének hallgatása közben az ember egy másik dimenzióba kerül. Ez a mesevilág-érzés már az eddigi albumokra is jellemző volt, de most minden korábbinál erősebb. Egy baljós, szirénákkal teli intro után jön a Hard Times, melyben Patrick énekhangja kísértetiesen hasonlít Paul Smith-ére a Maximo Parkból. A dalnak is van egyfajta Maximo Parkos jellege, melyet a hegedű és a női kórus tesz igazán egyedivé. Az Oblivion már egészen más hangulatú, olyan, mintha a Gogol Bordello-t összekeverték volna a Modest Mouse-szal, és ugyanígy keveredik a dalban a jövő és a múlt, az elektronika és a tradicionális brit folk. Zseniális. A gospel-es, blues-os The Bachelor megint teljesen más világot teremt körülöttünk, majd következik a monumentális, posztromantikus, fantasy filmeket megidéző Damaris, mely a lemez egyik legjobb szerzeménye. Érdekességképpen megemlítem, hogy a hegedűalap kísértetiesen emlékeztet egy másikra, ami egy Spice Girls számban volt hallható annak idején. De ezen lépjünk is túl, mert szerencsére semmi más hasonlóság nincs Mrs Beckham letűnt csajbandájával. A Thickets egybefolyik a Damaris-szal. Erre is ugyanaz az érzelmi túlfűtöttség jellemző, és talán még az előző dalnál is letaglózóbb. A puttyogósan induló Count of Casualty kicsit kirángat minket a letargiából, aztán a végére vissza is dob oda. A Who Will? című dalban megint más hangszert választ kezdésnek, most az orgonát, Patrick pedig itt Jarvis Cockeresen énekel. A dal szép lassan építkezik, a második felében megjelenik a monumentális kórus, majd, ha ez még nem lenne elég, a végén az egész szét is van effektezve. Az első kislemezdalnak választott Vulture-re is a kemény, hűvös effektek jellemzőek, melyeket annak idején Gary Numan is előszeretettel használt. A zongorára írt, Patrick édesapjának szóló Blackdown hatalmas váltás ezután.

Ha valaki nem ismerné az énekes munkásságát, könnyen ráfoghatná, hogy giccses és tele van felesleges túlzásokkal. Igazság ebben is van, de ez a lemez annyira giccses, mint egy musical. Ez színészet és nem egyszerű zene. Talán ideje lenne már látni egyszer élőben is Patrick Wolfot. A gyönyörű The Sun Is Often Out már-már a Pink Floydot idézi meg. Igazán érzéketlen lehet, aki ezt libabőrözés nélkül végig tudja hallgatni, vagy akire nincs hatással ez a lemez. A Theseus című óda egyszerűen zseniális. Az egyetlen dal, amit egyelőre nem tudok hova tenni,az a Battle címet viselő csapongó, zajos new-rave dal, mely teljesen kilóg a sorból. Olyan, mintha a Klaxonst összemixelték volna a Csáki Pityu bá'-val, meg egy kis Maximo Parkkal. Azért ez sem kis teljesítmény. A The Messenger tökéletes végszó ennek a lemeznek, mely a legjobbak közt van mostanában.

Jövőre pedig jön a folytatás, melynek The Conqueror lesz majd a címe. Várjuk.

1. Kriegspiel
2. Hard Times
3. Oblivion
4. The Bachelor
5. Damaris
6. Thickets
7. Count of Casualty
8. Who Will?
9. Vulture
10.
Blackdown
11. The Sun Is Often Out
12. Theseus
13. Battle
14. The Messenger

Ne nyomd el: Oblivion, Damaris, Who Will?, Vulture, Theseus
Szerintünk:10

2008. szept. 1.

» Két lemezzel is készül Patrick Wolf
2008. szept. 1. 21:40 | írta: Mr Brightside | Hírek | PatrickWolf | 0 komment |

A brit énekes tavaly még azzal fenyegetőzött, hogy abbahagyja a zenélést. Úgy tűnik, azóta meggondolta magát, ugyanis most bejelentette, hogy készíti új lemezét, és mindjárt egy dupla anyagot. Azt még nem tudni, hogy dupla albumról van-e szó, vagy a lemezek külön fognak megjelenni, egymástól függetlenül, de Patrick állítása szerint ezek lesznek eddigi legszemélyesebb munkái. 'A kiadó szerint katasztrófa lesz az új lemez, és sokkal inkább szívből írtam, mint a Lycanthropy-t. Az édesapám betegségéről, az ír gyökereimről, az igazi szerelemről fog szólni, mindenről, ami az utóbbi egy évben megérintett', nyilatkozta Patrick Wolf.

Patrick Wolf MySpace
Patrick Wolf - The Magic Position