A koncerten egész elől álltam, és onnan egész más hangulata volt az egésznek. Kezdetnek ott volt pár ember, aki vette a fáradságot, hogy végighallgassa az albumot, ismerték az Amorf Ördögöket, meg a dalszövegeket. Ilyen apróságok. Persze ezek a lelkes rajongók tapossák le legjobban az emberek lábát, de azért mégiscsak elsőtől harmadik sorig élvezhető egy vidéki koncert. Szerintem.
Háth igen, egy első albumos együttesnek valóban kínos a helyzete. De kínosabb azoknak, akik tényleg csak a lejjebb megnevezett 2 szám miatt vették meg a jegyet, mert egész az utolsó 3 számig semmit nem élveztek a koncertből (utolsó 3 szám: 'Denevér', Labamba, 'Denevér').
Bori egyéniség. Bori jó énekes. Bori mondani akar valamit a zenéjével. De a legtöbb embernek tényleg csak a labamba jut el az agyáig. Ez nem csak az együttes rajongóinak problémája, ez úgy az egész magyar zenei világra jellemző. De ez hozzám nem jutott el, mert körülöttem csak azok ugráltak, akik álmukból felkeltve is tudják az egész AÖ és PB&TLB életművet.
Szóval a színpadon abszolúte semmi probléma nem volt, a közönséggel meg nem kell foglalkozni, ha az ember már ott van. Volt hangulatcsinálás, tapsolós-kiabálós együttes bemutatás, viszonylag kevés füst és persze jó számok.
Egy valamit az elején szögezzünk le, Péterfy Bori poszt-Amorf ördögök tevékenységének legjobb száma nem a Vámpír, hanem a Katapult. Mindezt azért mondom itt el, hogy eljusson annak a sok birkának is a tudatáig, akik csak amiatt a szám miatt mentek el ma este a koncertre, márpedig voltak bőven, azt is lehetne mondani, hogy a többség ezért ment el. A koncertre egyébként vegyes érzésekkel indultam el, nem számítottam arra, hogy különösebben élvezni fogom, mert hát olyan zenéről van szó, amit otthon szinte soha nem kezdenék el hallgatni, de kétségkívül, Péterfy Bori jó előadó. Tipikusan az a zene, ami koncerten sokkal élvezhetőbb, mint lemezről...sőt, igazán csak ott élvezhető. Kicsit azért engem a szigetes Juliette & the Licks koncertre emlékeztetett, vagyis nem annyira jó zene egy látványos előadással, színpadi ugrálások, stb... de egy idő után a koncert ellaposodik és eljön a pont ami után az egész már csak önismétlés. De hát nincs könnyű dolga olyan előadónak, akinek még csak egy lemeze van. Azért szerencsére nem maradt ki 1-2 Amorf ördögök dal, igazán ezek dobták fel az egyébként kissé egyforma és néha bárgyú számok sorát. A Katapultról azért mindenképp meg kell említeni, hogy az utóbbi idők legjobb magyar számai között van, bár sajnos nem ez megy a rádiókban. Arról is lehetne vitatkozni, hogy ez olyan nagy baj-e, mert egyébként a Vámpír se lenne egyáltalán rossz, csak éppen már a könyökömön jön ki, a Hajolj bele a hajamba viszont egyszerű slágerzene. Végszónak csak annyit tudok mondani: Amorf ördögök!
helyszín: JATE Klub, Szeged
jegyár: 1000 HUF
értékelés: 7