Kevés elvárásom volt a harmadik nappal kapcsolatban. A felhozatal nem volt túl aktuális, a 30 Seconds to Mars fellépését nem is értettem, de azért egy Mika koncert éppen elég volt ahhoz, hogy elégedetten távozzunk. Az éjszakai programokkal kapcsolatos kevés tervünket pedig egy csapásra elmosta a vihar.
A gyenge Sziget felhozatal miatt idén valóságos népvándorlás kezdődött el a szomszédos országok fesztiváljaira, melyek közül idén több is lekörözte a Szigetet, és nem csak frissességben. A napokban egyszerre zajlott Szlovákiában a Pohoda, Szerbiában pedig az EXIT Fesztivál. Mi az utóbbit választottuk.
Az EXIT valamivel kisebb területen van, mint a Sziget, de éppen ezért átláthatóbb, barátságosabb is. Nagy előnye, hogy egész éjjel vannak koncertek, sőt, este nyolc előtt nem is érdemes bemenni, legfeljebb ha gyönyörködni akarunk a város panorámájában és a naplementében. Szerencsére minden színpad szabadtéri, nem kell levegőtlen sátrakban fuldokolni és tömegverekedésekbe keveredni a bejutásért. De ejtsünk szót a lényegről, a koncertekről. Kattints a folytatáshoz.
A The Boy Who Knew Too Much című lemez jövő hónapban jelenik meg.
A lemezen ezek a dalok lesznek:
We Are Golden
Blame It On The Girls
Rain
Dr. John
I See You
Blue Eyes
Good Gone Girl
Touches You
By The Time
One Foot Boy
Toy Boy
Pick Up Off The Floor
Mika MySpace
Legközelebbi koncert: szeptember 12, Bestival, Isle of Wight, Anglia
Kattints a Happy Ending című dal klipjéhez és Mika koncertdátumokhoz.