A The Long Blondes is bejelentette, hogy hamarosan feloszlik. A zenekar gitárosa, Dorian Cox a banda MySpace-es blogján tette közzé a szomorú üzenetet. A gitáros indoklásul azt írta, hogy nem biztos abban, hogy képes lenne most színpadra állni, miután júniusban agyvérzést kapott, és emiatt összes koncertjüket le kellett mondaniuk. 'Úgy döntöttünk, hogy feloszlunk. Ennek fő oka, hogy nem tudom, mikor leszek olyan jól, hogy újra tudjak gitározni. Szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik eljöttek a koncertjeinkre, megvették a lemezeinket, vagy a számainkra táncoltak. Végül pedig köszönjük a jókívánságokat', írta Cox. A brit zenekarnak két lemeze jelent meg, a 2006-os Someone to Drive You Home, idén pedig a Couples című második anyag. A mai napon pedig a lemezboltokba került egy válogatáslemez is, mely összes kislemezdalukat tartalmazza. Sajnáljuk, hogy így döntöttek, Doriannak pedig jobbulást kívánunk.
The Long Blondes MySpace
The Long Blondes - Separated by Motorways
A The Long Blondes a mostanában nagyon divatossá vált indietronica-new rave csajbandák közül az elsők közt tűnt fel, és 2006-ban megjelent Someone to Drive You Home című lemezük kellően erős bemutatkozás volt. Az első single az új albumról, a Century hallatán még jobb folytatást várnánk, azonban sajnos a többi szám nem ennyire erős, a legtöbb dal középszerű, felejthető. A lemez producere Erol Arkan volt, az anyag pedig újítóbb, művészibb próbálkozás, mint a debütlemez, de a megvalósítás mégsem sikerült tökéletesen. A hűvös hangzású Century akár egy Ladytron dal is lehetne, de ezt a szintet később már nem sikerül elérniük. Nehéz a lemezt besorolni egy stílusba, mert vannak itt gitáros indie és elektronikus darabok egyaránt, tehát a változatosságra nem lehet panasz. Érdemes még megemlíteni két kiemelkedőbb számot, a Guilt-et és a Round the Hairpint, azonban összességében jóval kevesebb a sláger, mint a Someone to Drive You Home-on volt, és sok újat ezek sem tudnak nyújtani.
7