2008. dec. 3.

» Live Large, Heaven Street Seven
2008. dec. 3. 17:52 | írta: Mr Brightside | Koncert | HS7 | LiveLarge | 1 komment |

Azért itt Szegeden igazán nincs okunk panaszkodni, szinte minden héten van valami koncert, amit az ember nem szeretne kihagyni. A Heaven Street Seven-nek például ez már a harmadik volt idén, amit láttam, de rögtön így az elején kijelentem, hogy az összes közül ez volt a legjobb.

De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a Live Large is fellépett ezen az estén, akiket most láttam először élőben. Bár nem sokat játszottak, nekem tetszett a koncertjük, és remélem, hogy még ellátogatnak Szegedre. Egyébként mostanában jelenik meg pár új számuk, szóval érdemes ellátogatni a MySpace oldalukra, ahol ezeket is meghallgathatjátok. Utána a backstage-ben elmondták, hogy nagyon élvezték a koncertet, és hogy talán a szegedi volt a legjobb az összes fellépés közül. A velük készült interjút már olvashatjátok, és hamarosan a Heaven Street Seven-nel készült anyag is felkerül. De akkor térjünk is át rájuk.

Az új lemez számai élőben is kiválóan szóltak, sőt, még jobban, mint a lemezen. Tényleg bejött az ingyen letöltéses reklám, a közönség soraiból ugyanis szokatlanul sokan ismerték az új dalokat, és ez a jelenség nálunk eddig nem igazán volt jellemző. Reméljük, hogy ez a lépés tényleg forradalmi lesz. Az összes kedvencem elhangzott az új lemezről, így a Ne menj vissza, a Zombik fényes nappal, a Kereplő és az Egoista egyaránt. Jazz ide, vagy oda, sajnos sokan még mindig le vannak akadva a Crazy srácnál és a Dél-Amerikánál, és mintha nem is akarnának mást megismerni. Azért azok sem panaszkodhattak, akik régebbi szerzeményeket vártak inkább, volt Márta, Mikor utoljára láttalak, és még sok más. Hibátlan koncert volt!

helyszín: JATE Klub, Szeged
jegyár: 800 HUF
értékelés: 10

2008. dec. 2.

» Live Large interjú
2008. dec. 2. 17:50 | írta: Mr Brightside | Interjú | LiveLarge | 12 komment |

Mr. B: Egy alapkérdés: mit kell tudni rólatok?
Kristóf: 2005-ben alakult a zenekar. A jelenlegi felállását másfél éve érte el. Ez sok tagcserét követően történt így. Bemutatnám a zenekart:
Fedor Nóra: ének, basszusgitár, szöveg
Paulik Tamás: gitár
Lévai Tamás: dob
Horváth Kristóf: gitár
Ez a valószínűleg végleges felállás a sok tagcsere után.

n'Cho: Eddig milyen sikereitek vannak? Egy kis szegedi élménybeszámoló?
Kristóf: A szegedi közönség nagyon jó volt. Azt kell mondjam, hogy idáig a legjobb.
Tom: Vidéki koncertjeinken az eddigi legjobb közönség volt tényleg.
Kristóf: Hozzáraknám azt is, hogy táncoltak, vették a lapot. Szóval tényleg nagyon normális közönség volt. Engedték, hogy zenéljünk Heaven Street Seven előtt, pedig arra jöttek, még táncoltak is és sokan voltak, szóval nagyon köszönjük a szegedi közönségnek!

n'Cho: Mi a jobb, a koncert előtti ráhangolódás, vagy utána az a túlvagyunk érzés?
Live Large: Közben!

Mr. B: Most jelent meg az EP. Erről mit kell tudni?
Nóri: Még megjelenés előtt van... Folyamatban mindenféle artwork csúszások miatt, borító meg ilyen bla-bla-bla. Három szám lesz rajta. A zenei anyag kész van. Már lehet, hogy januárban ki tudunk úgy jönni vele, hogy koncerten adunk ki CD-t.

Mr. B: Ez az anyag meghallgatható MySpace-en?
Peccsop: Ez a három szám most régiek helyett lett föltöltve, és ilyen lett. A lemezen jobban fog szólni, mert MySpace-en olyan tömörítése van, vagy valami hasonló.

n'Cho: Most a HS7 előtt léptetek föl. Mennyire van átfedés a rajongóitok között, illetve szerintetek milyen irányba megy el a saját közönségetek?
Kristóf: A közönségünk mindenképp szereti a Heaven Street Sevent...

Mr. B: Egyáltalán ti hova soroljátok magatokat?
Nóri: Kristófnak van erre egy zseniális definíciója.
Kristóf: Angolszász gitárzenei hagyományokon alapuló alternatív zene, magyar, értékes dalszövegekkel.

n'Cho: Inspiráció? Példakép?
Nóri: Ezt szeretném én elmondani, ugyanis mindig az volt kiírva nekünk MySpacre, hogy az Oasis és a Coldplay az influence. És igazából rájöttünk, hogy marhára nem ezt a vonalat kezdtük követni a saját daloknál. Eleinte feldolgozásokat játszottunk, de mostmár inkább ami alap, az például a Heaven Street Seven. Ha most egy 30Y koncerten lennénk, akkor is ezt mondanám. Ez az, ami úgy mind a négyünknél közös. Ugye?

n'Cho: Ki milyen zenét hallgat? Úgy látom ebben nincs teljesen egyetértés...
Nóri: A tág, illetve szűk témakörben vannak eltérések, van aki többféle zenét meghallgat. Van, aki ahhoz képest keveset, viszont azon belül, ahogy én szoktam fogalmazni, az utolsó Kuala Lumpur-i indie zenekart is ismeri. Ez a dobosunk, Tom.

n'Cho: Akkor most mindenki mondjon három zenekart, amiről úgy érzi, hogy befolyásolta az életét!
Kristóf: Radiohead és Rage Against the Machine. Ez tökéletesen lefedi.
Peccsop: Nekem az Oasis mindenképpen. Azon nőttem föl, nagyon inspirál. És ez háromszor. Azonkívül ilyen brit gitárzenék: Travis, Coldplay...We Are Scientists.
Kristóf: Én az igényes popzenét is szeretem.

Mr. B: Például?
Kristóf: Nem szeretnék példákat mondani.
Tom: Alphabeat új lemeze.
Nóri: Az új lemez tényleg jó. Én a három legnagyobb szélsőségemet mondom. Az amiért elkezdtem zenélni, az a Supernem zenekar, ez most kinek mi...basszusgitárt is ezért fogok a kezembe. A másik, amit én nagyon szeretek az a Coldplay. Ez a másik véglet. A harmadik pedig, ami szerintem alternatív színtéren Magyarország legjobb zenekara az a HS7. Nekem ez a három, ami három oldalról összefogja az érdeklődésemet.
Tom: Nekem amiért elkezdtem zenélni, az a nagyon kommerz Kispál és a Borz. Ami nagy inspiráció, az az Arctic Monkeys és a HS7. Akármennyire is itt ül Ákos... Akkoris.

n'Cho: Hogyan születnek a számok?
Kristóf: Olyan helyzetben vagyunk, hogy nálunk nincs kifejezetten dalszerző egyéniség. Teljesen spontán, akármelyikünk ötletéből születhet egy szám. És ez így is történt. Természetesen mivel nincsen dalszerző, ezért mindenkinek ugyanolyan befolyása van a zenét illetően. És közös megegyezés alapján formálódnak, vagy éppen kerülnek kidobásra.
Nóri: Először van meg a zene és utána a szöveg. Ez mindig így volt, ezek szerint így működik. Ezzel baszogatnak, hogy próbáljuk meg fordítva, de én akkor sajnos csak verset tudok írni, és abban nem mindig van dalszöveg.

Még valami?
Nézzétek meg a MySpace oldalunkat, ott mindent megtaláltok!