Két hónapja, hogy Little Boots fellépett nálunk egy dj set erejéig, mostanra pedig már meg is érkezett készülőben lévő második lemezének az első kislemez dala, az Every Night I Say A Prayer (innen le is tölthetitek ingyen). Nagy sikerű Hands című lemezét még 2009-ben jelentette meg, azóta csak egy-két szám ereiéig jelent meg. Reméljük az új lemezben sem fogunk csalódni.
Ma este ünnepli ötödik születésnapját a Kollektíva és ennek alkalmából hívták el hozzánk Victoria Christina Hesketh-et, ismertebb nevén Little Boots-ot. Habár még bőven dolgozik második lemezén, egy hosszabb dj set erejéig hozzánk is ellátogat Anglia egyik legtehetségesebb hölgye.
Ezt is megértük. A popzene most már nem egy olyan valami, amit az MTV és társai a nyolcvanas években egy kultúraromboló tömegtermékké tettek, ennek következtében egy darabig ciki volt hallgatni mindent, ami kapcsolódik hozzá, és akik jó zenére vágytak, azoknak ún. alternatív előadókat kellett keresniük. A több millió dolláros ízlésromboló show-k kora lejárt, a popzene pedig szép lassan visszakerül oda, ahova való, ahonnan elindult: a zenészek kezébe. Az underground és a populárisabb műfajok az utóbbi években egyre közelebb kerültek egymáshoz, aztán 2009-ben elérkeztünk oda, hogy La Roux és Little Boots, vagyis polgári nevén Victoria Hesketh lemeze színtiszta popzene, ami bárki számára fogyasztható.
Szóval itt van két énekesnő, akik szinte a semmiből jöttek elő. Hamarosan megjelenik La Roux lemeze, mi azonban a brit Little Boots-szal foglalkozunk most. A 25 éves Victoria Hesketh tavaly megnyerte a Sound of 2009 szavazást, ahol a korábbi években olyanok végeztek első helyen, mint Mika, vagy Adele. Általában nem sokat tévednek, és valószínűleg most sem fognak, bár azon lehetne vitatkozni, hogy ezek az előadók tényleg olyan meghatározóak voltak, vagy csak a hype miatt lettek olyan népszerűek. Little Boots lemeze azonban több ennél, van benne valami poszt-pop hangzás, amitől igenis oda kell rá figyelni. A Hands címet viselő lemezen egymást követik a slágergyanús szerzemények, töltelékszámok pedig nem nagyon vannak. A dalszövegek egyszerűek, sokkal többet ne keressünk benne, mint mondjuk a Sugababes számokban, a zene viszont annál érdekesebb és változatosabb.
A Stuck On Repeat volt az első kislemezdal 2008-ban, aztán ezt követte a Meddle, még szintén tavaly. Természetesen ezek is felkerültek a lemezre, azonban találhatunk még ezeknél is figyelemreméltóbb szerzeményeket, mint például a Remedy-t, a minimalista Mathematics-t, vagy a lemez talán legjobb számát, a Symmetry-t, melyben Philip Oakey is közreműködik a Human League-ből. A dalok a szerelem kereséséről szólnak, ami kissé klisésen hangzik, de erről a témáról hogy is lehetne manapság már klisék nélkül beszélni.
Úgy tűnik, hogy Little Boots-nak sikerült az, ami nemrég Chris Cornell számára teljes bukás volt, és készült végre egy poplemez, amit szívesen hallgat az ember. Miért kellett erre ennyit várni?
