Szombat este első alkalommal került megrendezésre a Time Out Budapest jóvoltából a Panic! In Britain nevű rendezvénysorozat, melynek első állomása a God Save The Rock And Roll Queen nevet kapta. A budapesti közönségnek újdonság lehetett egy ilyen tematikus este, ahol egy londoni éjszakát élhettünk át, olyan előadók közreműködésével, mint a Kollaps, a Hangmás, a Mary PopKids, vagy We Plants Are Happy Plants. Talán nem túlzás, ha azt mondom, a Szikra jelenleg a leghangulatosabb szórakozóhely Budapesten, a rendezés is profi volt, mégis azzal a szomorú tanulsággal kellett távoznunk, hogy ez a város még nem nőtt fel egy ilyen rendezvényhez.
A Kollaps igazi nemzetközi zenekar, mely egy orosz glam énekes, Oleg "Toof" Zubkov és Stanislav Lemmy, mexikói énekes-gitáros találkozásakor jött létre, mégpedig itt, Európa közepén, Budapesten. Toof Oroszország egyik legtávolabbi városában született, Habarovszkban, ahonnan Moszkvába ment zenélni, onnan pedig már csak egy ugrás volt Budapest. A Kollaps egyike a kevés magyar poszt-punk zenekarnak. Első EP-jük 2009-ben jelent meg Pure Isolation címmel, és ekkor jelent meg Confused című daluk is, melyhez klip is készült. Első nagylemezük őszre várható. A zenekart legközelebb a Panic! In Britain nevű rendezvénysorozat első állomásán, április 23-án, szombat este a Szikrában láthatjátok élőben olyan zenekarok társaságában, mint a Hangmás, We Plants Are Happy Plants, és a Mary PopKids.
Április 23-án, a Szikrában kezdetét veszi a Panic in Britain partysorozat, amelynek első állomása a God Save the R’n’R Queen nevet viseli. A sorozat a brit pop- és filmkultúra legfontosabb fejezeteire épül, így megidézi a Guy Ritchie filmek világát épp úgy, mint a Smiths melankóliáját, vagy az Oasis keresetlen stílusát, mindezt bármilyen finomkodás nélkül.
November 29-én, vagyis jövő hétfőn három koncertet láthattok a Gödörben az Új hangok a Gödörből koncertsorozat keretein belül. Fellép a Kollaps, a Kesh és a Rakéta.