Mint ahogyan megígérték ezen a héten kiderült a végleges lista a 2011-es Sziget fellépőiről. Egyik szemünk sírhat a másik nevethet, hiszen régi és viszonylag újabb nevek is kiderültek az eddig sem gyenge felhozatal mellett.
A Nagyszínpad újonca Kate Nash lesz, aki Anglia egy legelragadóbb és legnépszerűbb előadója. A következő nevek már jártasabbak a Szigeten...
2007 a női előadók éve volt. Lily Allen és Amy Winehouse sikere után számos énekesnő feltűnt ebben az évben, köztük a londoni Kate Nash, akitől ha mást nem is, a Foundations című dalt bizonyára mindenki hallotta már. A szám a brit lista második helyéig jutott, így nehéz is lett volna elkerülni a vele való találkozást. Kate Nash nem írt társadalomkritikus elmélkedéseket, mint Lily Allen, nem lett Amy Winehouse-hoz hasonló botrányhős, inkább megmaradt a hétköznapok világában, és talán éppen ez adta egyediségét.
A produceri munkálatokat ezúttal az ex-Suede gitáros, Bernard Butler végezte. A hangzás is változott némileg, a dalok zeneileg változatosabbak lettek, az énekesnő karaktere azonban néha kissé háttérbe szorul, és más előadók utánzásába megy át. Persze a Kate Nash dalokat továbbra is könnyű felismerni, ebben segít a sajátos cockney akcentus, mely szerencsére ezen a lemezen is megmaradt.
Szerintünk: 8
Április 19-én kerülhet a lemezboltok polcaira Kate Nash második lemeze.
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb énekesnője egyelőre még nem nevezte meg új lemezét, a tracklistet azonban nyilvánosságra hozta. Az albumon 12 dal lesz, köztük az I Just Love You More című, mely már elérhető ingyenes letöltés formájában.
A lemez producere az ex-Suede gitáros, Bernard Butler volt. A Doo Wah Doo című első kislemezdal április 12-én jelenik meg.