A kilencvenes évek elektronikája nem áll hozzám túl közel. Bár ezt a korszakot nevezik az elektronikus zene forradalmának, amit olyan előadók felbukkanása jelzett, mint a Prodigy vagy a Massive Attack, az akkori zenék többsége mégsincs nagy hatással rám. Mai szemmel pedig még kevésbé értem az akkori trip-hop - downtempo őrületet. A Groove Armada nevű londoni duó is ekkoriban alakult, aztán még a magyar elektrósok körében is népszerűek lettek. Szerencsére mégsem lettek elkényelmesedett, akkori zenénél leragadt formáció, amilyeneket a Balaton Soundon igen gyakran lehet látni. Ha nem hallottam volna a Groove Armadáról valamilyen oknál fogva, akkor simán elhinném, hogy egy 2010-ben felfedezett újdonságról van szó. A Black Light hangzása ugyanis annyira modern, hogy magasan veri néhány mai társát, közben pedig visszarepít minket egy a kilencvenes éveknél jóval izgalmasabb időszakba, a nyolcvanas évekbe. Természetesen most is vannak vendégelőadók, méghozzá olyan nevek, mint Bryan Ferry, vagy Nick Littlemore az Empire of the Sun-ból.
Szerintünk: 10