
Hamarosan jön az új Everything Everything kislemez, a Final Form. A tavalyi év egyik legjobb lemezét elkészítő zenekar március 20-án a bécsi Flexben játszik.
Az Everything Everything a tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje volt, és többek között az IndieClub év végi listáján is első helyen végzett Man Alive című debütlemezük. Legismertebb daluk talán a Photoshop Handsome, amit a nagy sikerre való tekintettel most újra kiadott a manchesteri banda.
Aki élőben is szeretné látni őket, csak Bécsig kell elmennie március 20-án. Az Everything Everything a Flexben fog játszani.
Nagyjából az összes fontos zenekar kiadta debütlemezét, akik 2010 legjobb új zenekarainak lettek megszavazva. A Delphic már az év első felében bemutatkozott, a HURTS lemezéről nemrég írtunk, most pedig itt az ideje, hogy bemutassuk a másik fontos manchasteri bandát. A nevük Everything Everything, és valami egészen újat mutatnak nekünk.
Manchester sokak szemében csak egy unalmas, szürke, ködös északi iparváros. Tény, hogy ez Anglia esőfővárosa. Sehol nem esik annyi csapadék, mint Manchester környékén, az ég pedig az év nagy részében borús. Miután bezártak a gyárak, a környéken a munkanélküliség valóban ijesztő méreteket öltött, ez lett Nagy-Britannia drog- és bűnözésfővárosa. Ekkoriban egyáltalán nem számított egy jó dolognak manchesterinek lenni. Az utóbbi években viszont sorra jöttek a városba a befektetők, a közterek megtisztultak, a lerobbant gyárcsarnokokból és raktárakból kulturális központok lettek. Manchester ma már nyüzsgő, modern metropolisz, méltó vetélytársa Londonnak. A fejlődés pedig nem állt meg, mivel a szomszédos Liverpool 2008-ban Európa kulturális fővárosa lett, és Manchester sem akart lemaradni. A két város ugyanis ősidők óta rivalizál egymással, csakúgy, mint a két nagy manchesteri focicsapat, a Man City és a United.
Manchester érdemeit a végtelenségig lehetne sorolni, ha a zenéről van szó. A városban hozta létre Tony Wilson híres klubját, a Haciendát, mely nélkül a Joy Division sem létezhetett volna. Manchester olyan zenekarokat adott a világnak, mint az Oasis, a Verve, a Smiths, a Stone Roses vagy a Happy Mondays. Bár manapság egyértelműen London diktálja a divatot, északi riválisa ismét előretörni látszik. Lássuk, mivel szolgál 2010-ben a raktárváros.