Bevallom, nekem az Hombre Lobo nem annyira tetszett. Bár a témákkal nem volt semmi baj, a folk mégis sokkal közelebb áll hozzám, mint a karcos, garázsos rock and roll. Az Eels frontembere és dalszerzője, Mark Oliver Everett, vagy közismertebb nevén egyszerűen csak E nem sokkal tavalyi lemeze után ismét új anyaggal jelentkezik, mely jóval személyesebb, mint az Hombre Lobo, és a hangzás is letisztultabb.
Furcsa jelenség ez az Eels. A 46 éves E bandájának zenéjét nehéz bármilyen kategóriába besorolni, így maradnak a hasonlítgatások, legtöbbször elég szerencsétlen módon. Az Eels zenéje ugyanis folyamatos változásban van, nem csak egyik lemezről a másikra, de az albumon, sőt, a számokon belül is. Ez a zene távol van a hagyományos dalformától, ráadásul igencsak egyedi. Az évek során jelentős rajongótábora is kialakult, annak ellenére, hogy alternatívabb füleknek íródott számaiból ritkán lesz rádiósláger. Kivétel talán a Susan's House, mely a mai napig állandó szereplő az igényesebb zenéket játszó adókon.
Ahogy már említettem, az End Times nagyon személyes lett, lényegében teljes egészében az E-vel történt dolgok inspirálták. Ezekből pedig volt jópár. Nővére öngyilkos lett, unokatestvére azon a gépen lelte halálát, amelyik 2001 szeptember 11-én a Pentagonba csapódott, de szüleit is elvesztette. Édesanyja halálának is emléket állít ezen a lemezen az I Need a Mother című dalban. A boldogság megtalálását felesége megtalálása jelentette, és ez az esemény áll az End Times középpontjában. Végigkísérhetjük E életét a gyerekkortól (In My Younger Days) a felnőttkor nehézségein át (Gone Man) a talpraállásig (On My Feet). Bár személyes dalok ezek, ugyanakkor bárki átérezheti őket. A Little Bird pedig az egyik legszebb Eels dal.
Szerintünk: 10
