Egy újabb ígéretesnek látszó magyar fiatalokból álló zenekart szeretnénk bemutatni nektek, a Sad Kolibries-t. Öröm ilyen tehetségeket megismerni, jó tudni, hogy van még reménye a hazai színtérnek.
A nyaranta összejövő két barát, Skrihár Jószef (ének, gitár) és Gál Tamás (ukulele, gitár) hálószoba prodzsektnek indult munkája pár év alatt kinőtte a falakat, majd miután felkerültek Budapestre folytatták, amit igazából szerettek volna, teljes zenekarként működni.
Szinte szégyen, hogy eddig még nem írtunk Orlando Higgimbottom-ról, pedig már jó ideje szeretjük és hallgatjuk a Totally Enormous Extinct Dinosaurs név alá bújt oxfordi srác műveit. A zenész/producer Orlando már régóta benne van a zene világában, korábban zenetanárként dolgozott, de hamar rájött, hogy neki más irányból kell megközelítenie a zenét.
Idén csak úgy özönlenek a jobbnál jobb új zenekarok egyenesen Anglia szívéből, Londonból. Az öt tagú Breton a város déli részéből, Kennington-ból indult útjára. Korábban BretonLabs néven készítettek főleg videoklippeket, de már akkoriban kacsingattak a zene világa felé, hiszen olyan zenekaroknak készítettek remixeket, mint a The Temper Trap vagy a Local Natives.
A Citizens!-ről már többször is írtunk az IndieClub-on, így itt az ideje, hogy jobban is megismerjük őket, hiszen valószínűleg az év egyik legjobb felfedezett zenekara lesz.
Honnan máshonnan, mint London-ból származik mind az ötük. Énekesük Tom egy házibuliban találkozott Lawrance-el (szinti) és Mike-al (basszusgitár), ahol egymásnak mutogattak agyament electro számokat.
A Dry The River nevének hallatán a legtöbbünknek egyből egy ratyibb punk banda juthat az eszébe, pedig a kelet londoni csapattól nagyon messze áll ez a műfaj. Ugyanis számukra a folk zene a meghatározó, és bizony perfektül is értenek hozzá. Tudniillik az ötös mindegyik tagja mestere a hangszerének. Olyanok ihlették meg őket, mint Leonard Cohen, Brice Springsteen vagy Neil Young.
Már egy hónapja nem írtunk új zenekarokról, pedig van bőven megismerésre váró zenekar a tarsolyunkban. Sorozatunk folytatásának a Spector tökéletes választás.
A londoni zenekarnak már most megvan saját kis stílusa (80-as évek, mi más...) és zeneileg sem éppen vannak elmaradva.
Természetesen egy jó frontember nélkül egyik banda sem érvényesülhet, a mindig SZTK keretes szemüveget viselő Fred Macpherson hozza is a maga szerepét.
A 2:54 talán névválasztásban nem a legjobb, de a páros zeneileg annál ötletesebbnek bizonyul. Collete és Hannah Thurlow testvérpárosa alig két éve lépett először a színpadra, azóta már az első lemezüket tervezik megjelentetni.
A duó hangzásvilága leginkább a Warpaint-re hajaz, de egy kicsi Wild Beasts és The Horrors hangzás is az eszünkbe juthat. Sötét pszichedelikus rockjuk mégis megtelik a saját szomorkás érzéseikkel.
Manapság a legtöbb zenekart az ember a Facebook-ról vagy a Last Fm-ről ismeri meg, viszont a Tribes-t szinte lehetetlen megtalálni az interneten, mivel még hisznek abban, hogy az emberek a koncertjeiken ismerik meg őket (Myspace-ük azért van...). A Johnny Lloyd által vezetett banda igazi régivágású, csak gitárok és dob, plusz a velejáró rock & roll életstílus.
A Trophy Wife-ról lassan már két éve hallottunk először, de még csak most kezdtek el igazán bekerülni a zenei köztudatba. A banda tagjai már a gimnáziumi évek alatt gondolkodtak egy önálló zenekar alapításában, zenei karrierjük a Jonquil nevű zenekarban kezdődött. Vagy három éve kiszálltak a zenekarból és belefogtak a Trophy Wife-ba. Nevüket rengeteg agyalás után találták ki, de igazából csak a zenéjükre akartak valami meghatározást. Oxford-i zenekar lévén nem is csoda, ha a Blessing Force tagjai (ez egy olyan társaság, amelynek több oxfordi művész a tagja). Attól a perctől vették komolyan a zenekarukat, amikor a Foals tagjainak megmutatták pár számukat, amire ez volt a reakciójuk: "Muszáj ezen dolgoznotok, ez remek".
