Az izlandi FM Belfast tavalyi debütlemeze, a Don't Want To Sleep megjelenése mellett nálunk is fellépett ősszel az Electronic Beats Festival Budapesten. Akik ott voltak tapasztalhatták, hogy nem éppen egy komoly bagázsról van szó, ezt a Stripes videójában is bizonyítják, mivel ugyanolyan bohókás, mint saját maguk.
Itt van a Blood Red Shoes harmadik lemezének, az In Time To Voices-nak a legújabb videoklipje. Az album egyik leghangulatosabb számát, a Lost Kids-et választották ki következő single-jükhöz. Sajnos mostani turnéjukkal is elkerülik hazánkat, mindenesetre tekintsétek meg a videoklipet.
Két hónapja, hogy Little Boots fellépett nálunk egy dj set erejéig, mostanra pedig már meg is érkezett készülőben lévő második lemezének az első kislemez dala, az Every Night I Say A Prayer (innen le is tölthetitek ingyen). Nagy sikerű Hands című lemezét még 2009-ben jelentette meg, azóta csak egy-két szám ereiéig jelent meg. Reméljük az új lemezben sem fogunk csalódni.
Május 7-én jelenik meg a New Young Pony Club legújabb kislemeze a You Used To Be A Man. A zenekar legutóbbi lemezét, a The Optimist-et két éve adta ki. Pontos adatok még nincsenek az új albumukról, de a folytatás még az idén várható. Az új számukban továbbra is a 80-as évek szintijeihez nyúlnak vissza, hallgassátok meg a dalt!
Megérkezett a bostoni Hooray For Earth legújabb videoklipje, a még tavaly megjelent True Love-hoz. Egyik kedvenc lemezünk volt tavaly és a No Love feltétlenül ezt bizonyítja. A klipben egy napfényes délutánon a zenekar frontembere, Noel Heroux mossa le kocsijáról a koszt egy zebrafejű csaj társaságában.
Megérkezett az új Hadouken! számnak, a Parasite-nak - amelyet már hetek óta lelehet tölteni innen - a klipje. A harmat gyenge drumm'n'bass szám eléggé várakozáson alulira sikeredett, reméljük a készülőben lévő lemezükön jobb darabok lesznek. A legutóbbi albumukkal, a For The Masses-al már kétszer turnéztak nálunk, de idén a Volt-on újra ugrálhatnak a rajongóik a koncertjükön, méghozzá már új számokra.
Májusban újabb Kasabian kislemez érkezik, most a Man Of Simple Pleasures fogja megkapni a maga saját videóját. A klipben most nem szerepelnek a tagok, de annak ellenére, hogy egyszerű klipet csináltak, annál ötletesebbre sikeredett. Negyedik lemezük a Velociraptor! tavaly év vége fele jelent meg. Hozzánk legközelebb a leicesteri négyest a Bazant Pohoda Festival-on (ajánló erre) láthatjátok.
Végre a The Big Pink idei lemezük egyik legjobb számához készítettek klipet, a Lose Your Mind-hoz. A Future This -(kritika erre )- nem sikerült annyira ütősre, mint a debütük, de így is a jobb lemezek közé tartozik. Érdemes meghallgatni újra a számot, hiszen a videóban egy "picit" átmixelték a végét.
Úgy néz ki a The Rapture énekese, Luke Jenner egy kicsit összement a legújabb klipjükhöz és összebarátkozott pár öreg hölggyel, hogy velük táncikálhasson és tea délutánozzon. Az In The Grace Of Your Love még tavaly ősszel jelent meg, és a lemez egyik legklasszabb számával a How Deep Is Your Love-al reklámozzák tovább munkájukat.
Itt van az első videoklipje a június 11-én megjelenő második The Invisible albumnak. A Protection-t már jó ideje meg lehetett hallgatni, de csak a hét perces, album verzióját. Most amellett, hogy rövidebb verziója is felkerült, egyben ingyenesen is letölthetitek a zenekar jóvoltából itt. A Ninja Tune-nál megjelenő Rispah-t már nagyon várjuk mi is.