Végre májussal egyetemben itt van a jó idő és még pluszban az, amit a zenerajongók a legjobban szeretnek, rengeteg új lemez. Merthogy az elkövetkezendő hónapban alig győzzük majd hallgatni a jobbnál jobb előadókat. Lesznek közöttük rég várt visszatérők (pl. Beach House) és újoncok is (2:54), de vegyük szépen sorjában a dolgokat.
Lassan itt a húsvét, és gondolom a legtöbben tojások helyett inkább új lemezekre vágynak a nyuszitól. Nem kell aggódni, bőven lesz áprilisban is a már régóta várt albumok közül. A hónapban főleg szólólemezek lesznek, de olyan debütök is, amelyekre már nagyon kíváncsiak vagyunk.
Itt a tavasz, ami azzal egyenlő, hogy egyre több lemez jelenik meg a boltok polcain. Március még elég "szegényes" lesz, de szerencsére később majd beindulnak a dolgok. Mindenesetre a mostani hónapban jó pár várva-várt debüt album lesz, és hosszabb szünet után visszatérők is jelentkeznek. Lássuk mely lemezeket várjuk a legjobban.
Az új év első hónapja hamar eltelt, szerencsére rengeteg jó lemez társaságában. Februárban egy kicsit visszavesznek a tempóból a megjelenések, mivel a legtöbb zenész tavaszra tolja a kiadásokat, közvetlen a fesztivál szezon előtt. Természetesen a tél utolsó hónapjában sem maradunk új lemezek nélkül.

2012-t máris egy új rovattal indítjuk, amelyben hónapról hónapra igyekszünk össze gyűjteni az alternatív zenei szcéna legfontosabb megjelenéseit. Az idei év januárjában máris elleszünk látva új lemezekkel, hiszen jó pár visszatérő mellett pár debüt lemez is megjelenik.