2012. máj. 20.

» Mystery Jets - Radlands
2012. máj. 20. 22:22 | írta: Balloons | Album | MysteryJets | 0 komment |

Történt, hogy a londoni Mystery Jets a tavalyi SXSW-és titkos koncertjük után fogták magukat és a texasi Austinba költöztek az immáron negyedik lemezük elkészítéséhez. Előző lemezük a Serotonin sajnos nem lett akkora siker, mint az őket befutottá tevő Twenty One, így hát kellett is nekik a levegő változás. Azóta hazatértek, koncertezgettek és sajnos basszusgitárosuk, Kai Fish - aki közben szóló karrierbe fogott, de még a lemez elkészítésében részt vett - is maga mögött hagyta a zenekart. Lássuk érdemes volt-e Amerikába költözniük a Radlands miatt.

Tovább »

2012. ápr. 22.

» Grimes - Visions
2012. ápr. 22. 19:36 | írta: Balloons | Album | Grimes | 0 komment |

Annak ellenére, hogy a 24 éves Claire Boucher pár éve még azt állította magáról, hogy tulajdonképpen ő nem is tud zenélni, valószínűleg ezt nem gondolhatta komolyan. Korábbi próbálkozásai után (Geidi Primes, Halfaxa) tavaly előállt a d'Eon-al közösen készített Darkbloom-al, amelyen a Vanessa szerepelt, és bizony ez a szám volt annyira erős, hogy az interneten szinte vírusként terjedt Grimes jelensége. A hivatalosan is debütlemeznek számító Visions-t már szinte messiásként várta mindenki. Szerencsére nem kellett csalódnunk az eredményben.

Tovább »

2012. márc. 28.

» Low-Fi - What We Are Is Secret
2012. márc. 28. 20:51 | írta: Balloons | Album | low fi | 0 komment |

Mint ahogy azt korábban is írtuk már, az olasz Low-Fi zenekart az egypetéjű ikerpár, Alessandro és Adriano vezeti, és csak később csatlakozott hozzájuk a 80-as évek post punkjában utazó Fabio, és Giuseppe a dobokhoz. Tudni illik, zenéjükre a legnagyobb hatással olyan bandák voltak, mint a Placebo, a dEUS vagy a Sonic Youth. Indie zenekarnak mondják magukat, de inkább állnak az electronica és a garázs rock, punk határán. What We Are Is Secret című debüt lemezüket már évek óta tervezik, lássuk megérte e a sok munka.

Tovább »

2012. febr. 12.

» We Have Band - Ternion
2012. febr. 12. 17:39 | írta: Balloons | Album | WHB | 0 komment |

We Have Band valahogy mindig is a legkedveltebb zenekaraink közé tartozott. Két éve jelent meg, címnélküli debüt lemezük, amelynek számait mi is hallhattuk tavaly márciusban, a Trafóban, méghozzá az Is Tropical társaságában. Egyetlen lemezük révén kénytelenek voltak összes dalukat eljátszani a rövidke koncerten, sőt állítólag Pohoda-n több számot többször is eljátszottak. Azóta eltelt egy év és elkészült második lemezük, a Ternion.

 

Tovább »

2012. jan. 16.

» The Big Pink - Future This
2012. jan. 16. 18:49 | írta: Balloons | Album | BigPink | 0 komment |

Miután 2009-ben kiadta Robbie Furze és Milo Cordell első lemezét, az A Brief History Of Love-t, rögtön bekerültek a köztudatba. Szinte már a csapból is a The Big Pink slágerei, a Dominos vagy a Too Young To Love szólt. Sikerük garantált volt, megnyerték az NME Awards legjobb új előadója díját és még a Muse előzenekaraként is felléphettek a Wembley Arénában. Úgy néz ki nagyon magasra tették a mércét maguk előtt, és korábban lehetett hallani olyan pletykákat is, hogy a második lemezük hip-hop lemez lesz. Derítsük ki valóban erre az útra tértek-e második lemezükön, a Future This-en.

Tovább »

2012. jan. 11.

» Carbovaris - Milos
2012. jan. 11. 20:25 | írta: Balloons | Album | Carbovaris | 0 komment |

Picivel több, mint egy éve írtunk már a Carbovaris nevű indie formációról. Akkor még csak pár számmal rendelkező budapesti együttes azóta már összedobta első teljes lemezét (amit nálunk teljes egészében meghallgathattok), amelynek címét egy macsek után adták. A Milos remekül állja meg a helyét a mai magyar indie színtéren.

 

 

 

Tovább »

2012. jan. 10.

» The Maccabees - Given To The Wild
2012. jan. 10. 21:02 | írta: Balloons | Album | Maccabees | 0 komment |

2012 első jó lemezére szerencsére nem kellett túl sokáig várnunk. Már tavaly biztosak lehettünk benne, hogy a The Maccabees harmadik lemezében nem fogunk csalódni. Miután már két lemezen túl van egy zenekar, általában a harmadik albumnál dől el, hogy merre tovább. A Colour It In és a Wall Of Arms után valahogy mindig az Arcade Fire langyosabb verziójának titulálták a zenekart, ezt a gúnynevet mostantól nyugodtan maguk mögött hagyhatják. Tavaly már kaphattunk ízelítőt a Given To The Wild-ból a Szigeten (bele is került a legjobb öt koncert közé nálunk), lássuk milyen is lett, a már most biztos az év végi listákon szereplő lemez.

Tovább »

2011. nov. 19.

» The Horrors - Skying
2011. nov. 19. 16:23 | írta: Balloons | Album | Horrors | 0 komment |

Az elmúlt héten röviden összefoglaltuk a Strange House (erre) és Primary Colours (erre) történetét. Ideje megismerkedni a The Horrors harmadik lemezével, még a holnap esti koncert előtt.

A második lemez sikerei és turnézása után a zenekar tagjai szanaszét szóródtak, és ki ki írta saját zenéjét. Talán a legjelentősebb Faris mellékprojectje a Cat's Eyes, amelynek idén jelent meg a lemeze, és mi is nagyon imádtuk. Webb és Cowan közösen zenélgetett Spider an the Flies néven. Joshua meg fogta magát és visszament az iskolapadba lediplomázni.

Tovább »

2011. nov. 17.

» The Horrors - Primary Colours
2011. nov. 17. 18:54 | írta: Balloons | Album | Horrors | 0 komment |

Két napja foglaltuk össze a The Horrors Strange House (itt olvasható) körüli időszakát, ma folytassuk is tovább a pályafutásukat.

Faris-ék már 2007 végén bejelentették, hogy várható a folytatás, de majdnem két évig nem is lehetett róluk hallani, majd egyszer csak 2009 márciusában megjelent egy visszaszámláló a zenekar hivatalos honlapján. Miután véget ért a hosszú várakozás, csoda történt, pontosabban bekövetkezett az amire senki nem számított. A The Horrors visszatért, de egy teljesen más zenekarként. Merem állítani, hogy a Sea Within A Sea az elmúlt évtized egyik legjobb száma volt. A nyolc perces szám már nem bugyuta punk rock volt, hanem egy teljesen kiforrott, igazi post-punk, shoegaze szám. El is kezdődött a Primary Colours hódítása.

Tovább »

2011. nov. 15.

» The Horrors - Strange House
2011. nov. 15. 19:43 | írta: Balloons | Album | Horrors | 0 komment |

Ha már a héten The Horrors koncert lesz (ajánló erre), azt gondoltuk érdemes lenne, hogy ha az ő nevükben telnének el a következő napok, készülődés képpen . Igyekszünk összefoglalni a zenekar, igaz nem olyan régi, de annál terjedelmesebb munkásságát. Kezdjük is el!

Alig négy éve, hogy megjelent a The Horrors első lemeze a Strange House. Egész jól szerepelt a brit lemezeladási listákon, egészen a 37. helyig jutott el. Azt, hogy az album címe mi legyen a rajongóktól kérdezték meg, a zenekar hivatalos fórumán, de a Psychotic Sounds for Freaks and Weirdos túl hosszú cím lett volna a lemeznek, ezért inkább egy The Attack szám címet választottak, amelyet a MySpace-ükön adtak közzé.

Tovább »

Régebbiek | Végére »