És akkor most ismerkedjünk meg jobban a különböző zenei stílusokkal. Talán ésszerűbb lenne időrendi sorrendben haladni, hogy átláthatóbb legyen az a folyamat, amit nevezhetünk rock 'n' rollnak. Ma mégis egy viszonylag későn kialakult műfajról, a post-rockról lesz szó. A post-rock egyáltalán nem egy könnyű műfaj, valószínűleg senki nem erre bulizik szombat este, és nem ezt teszi be a kocsiban háttérzenének. Ez az irányzat a könnyű és a komolyzene határán mozog, és néha jócskán át is lépi azt, ezért nem hallgatható bármilyen lelkiállapotban. A műfaj törénetének kezdete az 1980-as évek közepére tehető, először Angliában beszélhetünk róla. Alapja az akkori Nagy-Britanniában divatos, elszállt, zajokkal és gitárfüggönnyel súlyosan telepakolt shoegaze nevű zene, amiről majd később még szó lesz. Olyan zenekarok játszották a legnagyobb szerepet, mint a Cocteau Twins, a Ride, vagy a Slowdive. Ezek azonban még sokkal slágeresebbek voltak a mai post-rock zenéknél, amikben sok esetben már egyáltalán nincs semmilyen ének, vagy ha van is, annak csak másodlagos szerepe van, mint pl. a Sigur Rós esetében. A számok felépítése is inkább hasonlít a klasszikus zenékre, mint a slágeres rockra, sokszor fél órás, vagy még hosszabb, több tételes számok, amik megszakítás nélkül folynak át egymásba. Jellemző még a hangszerek nem megszokott módon történő használata, mint pl. hogy vonóval játszanak gitáron, vagy dobverővel a zongora húrjain. A számok felépítésében nincs semmilyen rendszer, a zene néha átfordul több perces kakofóniába, néha pedig alig töri meg 1-2 hang a hosszú csendet. A műfajban sok a jazz, ambient, elektronikus és az experimental elem, különösen az utóbbi kettő határozza meg.

A post-rock elnevezést először 1994-ben használták a Bark Psychosis nevű zenekar lemezére. Előtte a hasonló zenékre inkább a dream pop és a space rock elnevezések voltak elterjedtek.
Az elnevezést először a Stereolab, a Disco Inferno, a Bark Psychosis, vagy a Pram zenéjére használták, de talán a Talk Talk 1991-ben megjelent lemeze, a Laughing Stock is ide sorolható már, és gyakran a Tortoise nevű amerikai zenekart tartják a műfaj megalapozójának. A műfaj központja a kanadai Montréal-ban alakult ki, ahol olyan zenekarok tűntek fel, mint a Godspeed! You Black Emperor, a Silver Mt. Zion, a Do Make Say Think, vagy a Fly Pan Am. Ezeknek a közös jegyei a baloldali politikai elkötelezettség, a háborúellenes felszólalások. Ilyen háborúellenes lemez pl. a Godspeed! You Black Emperor Yanqui U.X.O. című konceptlemeze, amin mindössze 4 darab, 20 perces szám található, legfontosabb tétele pedig a Rockets Fall On Rocket Falls. Zenéjükben meghatározóak a jazz elemek is. A korszak másik híres post-rock zenekara a Mogwai volt, akik a mai napig Nagy-Britannia legismertebb post-rock zenekarának számítanak. Napjainkban a máfaj egyre népszerűbb lesz, és sorra tűnnek fel az olyan zenekarok, mint az izlandi Sigur Rós, az Explosions in the Sky, vagy a God Is an Astronaut.
A Sigur Rós a műfaj leghíresebb zenekara, Hoppipolla című slágerük eljutott a kereskedelmi médiumokba is, így ők lettek az egyetlen mainstream zenekar a műfajon belül. Ez a könnyen befogadható stílus azonban korábbi lemezeikre egyáltalán nem jellemző, a () című album például minden idők egyik legsúlyosabb lemeze, végighallgatása egyáltalán nem könnyű dolog. Azonban a számaikban mindig ott van a remény, ami első lemezük címe is, nyelvükön Von. Ebből hozta létre az énekes, Jónsi a vonlenska, vagy hopelandic nevű kitalált nyelvet, amin aztán a () összes számát énekli. A szövegeknek nincs jelentése. A többi lemezt is izlandi nyelven írták, egyetlen angol nyelvű szerzeményük sincs. Zenéjük a műfajon belül is rendkívül egyedi, a daloknak már-már földöntúli hangzása van, ami egyszerre hátborzongató és megnyugtató.
Top 10 Post-Rock:
Explosions in the Sky - Your Hand in Mine
Godspeed! You Black Emperor - Rockets Fall on Rocket Falls
iLiKETRAiNS - A Rook House for Bobby
Sigur Rós - Glósóli
Mogwai - Friend of the Night
A Silver Mt. Zion - Mountains Made of Steam
God Is an Astronaut - All Is Violent, All Is Bright
Sigur Rós - Svefn-g-englar
Sigur Rós - Hjartad hamast
Sigur Rós - () Track 7
| Megosztás | Tweet | |
)
tests time mashine
Top 10 Post-Rock kedvenceim:
Explosions in the sky - have you passed through this night
This will destroy you - burial on the presidio banks
This will destroy you - three-legged workhorse
The evpatoria report - taijin kyofusho
Mogwai - hunted by a freak
Mogwai - help both ways
God is an astronaut - far from refugee
65daysofstatic - retreat! retreat!
Do make say think - goodbye enemy airship
Don't mess with texas - he builds houses like trees
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Qpg8Zd comment5,