Kijött az angol project 3. nagylemeze. Hasonlóan az első kettőhöz, nemhogy port nem kavart, de csoda, hogy nem léptek rá.
A RID lányok 2000-ben kezdték a zenebizniszt. A Beatles-höz hasonlóan Liverpoolból indult a csapat, igaz merőben más környezetből, ugyanis Dee Plume (ének, gitár) és DJ Sue Denim (ének, basszusgitár) az ottani egyetemen találtak egymásra. 2007-ben egy új taggal bővült a kör, Ann Droid személyében, akit a dobok mellé ültettek. De ne szaladjunk ennyire előre.
A banda inkább magánéletéről, mintsem zenéjéről ismert. A külföldön népszerű Chris Corner (IAMX, Sneaker Pimps) és Noel Fielding (Mighty Boosh című sorozat, hazánkban Zooniverzum néven futott) a hölgyek hódolói. Barátaik árnyékában ugyan értek el sikereket, de a nagy áttörés még várat magára. Pedig egy igen eredeti csapatról van szó. Magukat electro-punkként definiálják, de ez nem igazán elégíti ki a zenéjük jellemzését. Mintha két középsulis lány próbálna odaszólogatni a nagyvilágnak, miközben dünnyögnek az érdekes elektronikus megoldások a kiabálások alatt, de vannak énekesebb részek is. A lányok, akik nem akarnak felnőni. Ha elsőre bugyutácskának hangzanak is a szövegek, van értelmük. Igaz csak az ifjabb generációk érezhetik át őket, illetve, azok, akik ismerik a mai kölköket.
Az első lemez, a Robots In Disguise (2001), még inkább egy fiatal project slágergyanús ötleteit rögzítette. A második Get RID! (2006) már inkább egy odamondogatós, görbetükröttatrós csajlemez lett, ami nem feltétlenül rossz, és cseppet sem tűnik erőltetettnek. Ezen az albumon fegyverhez kap a DJ a sok számkérő és táskát kereső lány miatt. Valamint ez a lemez tartalmazza a banda talán legnagyobb slágerét, a Turn it Up-ot, ami különböző számcímek megéneklésével és egy kevés töltelékszöveggel próbál bennünk felidézni egy hangulatot. Persze úgy érthetőbb a dal, ha ismerjük ezeket a nótákat.
És a bevezetőszöveg után, ím, elérkeztünk a tavaly év végén megjelent We’re In The Music Biz-hez. Aki valamely csoda folytán ismeri és szereti a csapatot, az garantáltan nem fog csalódni. Nem hiszek abban, hogy tízes skálán meg lehet határozni egy albumot. Akinek nem fekszik a műfaj, az valószínűleg nem adna rá kettest sem, nincs mit tenni. A leányzók megint kikiabálják véleményüket a világ dolgairól. Közben érintenek olyan témákat, mint a napjaink „neutánozzengem” problémája, amivel a fiatal lányoknak és androgünöknek szinte minden nap szembe kell nézniük. A lemez címadó dalában, pedig elárulják a kedves hallgatónak, hogy tisztában vannak, azon hiányosságukkal, hogy nem jártak zeneiskolába, plusz az sem kerülte el figyelmüket, hogy nem ért el hozzájuk a világhír. Hangosak, szókimondóak, viccesek, eredetiek habár mintha kezdenének kiöregedni az ilyen infantilis témákból. Ezt valószínűleg ők is érzik, így kicsit „felnőttesebb” dalok is helyet kaptak az albumon, mint a The Tears, I Live In Berlin, valamint a The Sex Had Make Me Stupid.
Nem beszélhetünk az albumok során zenei fejlődésről. De nincs is rá szükség. Talán a rajongókat éppen ez az álamatőrség vonzza. Beleillik az önfotózó, kézrerajzoló, photoshoppal játszó életérzésükbe. De azoknak is megnyerheti tetszését, akik csak röhögnek ezeken a csitriken. Esetleg még a nu rave újra felfedezőinek tudnám ajánlani a RID lányokat.
Szóval, aki kedvet kapott hozzá, töltse le, mert sajnos hazánkban nem kapható az albumuk. Egy figyelemre méltóbb csapat. Lehet, hogy nem jön el számukra a nagy áttörés, de azt senki nem mondhatja róluk, hogy akad párjuk a zeneiparban..
Egy valamit az elején szögezzünk le, Péterfy Bori poszt-Amorf ördögök tevékenységének legjobb száma nem a Vámpír, hanem a Katapult. Mindezt azért mondom itt el, hogy eljusson annak a sok birkának is a tudatáig, akik csak amiatt a szám miatt mentek el ma este a koncertre, márpedig voltak bőven, azt is lehetne mondani, hogy a többség ezért ment el. A koncertre egyébként vegyes érzésekkel indultam el, nem számítottam arra, hogy különösebben élvezni fogom, mert hát olyan zenéről van szó, amit otthon szinte soha nem kezdenék el hallgatni, de kétségkívül, Péterfy Bori jó előadó. Tipikusan az a zene, ami koncerten sokkal élvezhetőbb, mint lemezről...sőt, igazán csak ott élvezhető. Kicsit azért engem a szigetes Juliette & the Licks koncertre emlékeztetett, vagyis nem annyira jó zene egy látványos előadással, színpadi ugrálások, stb... de egy idő után a koncert ellaposodik és eljön a pont ami után az egész már csak önismétlés. De hát nincs könnyű dolga olyan előadónak, akinek még csak egy lemeze van. Azért szerencsére nem maradt ki 1-2 Amorf ördögök dal, igazán ezek dobták fel az egyébként kissé egyforma és néha bárgyú számok sorát. A Katapultról azért mindenképp meg kell említeni, hogy az utóbbi idők legjobb magyar számai között van, bár sajnos nem ez megy a rádiókban. Arról is lehetne vitatkozni, hogy ez olyan nagy baj-e, mert egyébként a Vámpír se lenne egyáltalán rossz, csak éppen már a könyökömön jön ki, a Hajolj bele a hajamba viszont egyszerű slágerzene. Végszónak csak annyit tudok mondani: Amorf ördögök!
helyszín: JATE Klub, Szeged
jegyár: 1000 HUF
értékelés: 7
És ha már szó esett róla, akkor most következzen az a bizonyos shoegaze.
Furcsa nevét arról kapta, hogy a zenészek és a közönség a koncertek alatt, a zenébe teljesen belemerülve, mozdulatlanul, lefele, a cipőjük fele néznek. A stílus a 80-as évek elejének Angliájában jött létre, alapjai főleg olyan műfajok, mint a post-punk, a dream pop, a noise pop és a psychedelic rock. A stílus könnyen felismerhető a számok alatt végig jelenlévő kisérteties gitárfüggönyről, a rengeteg féle effektről, és a gyakran kakofóniába forduló zenéről.
A zajfüggönyt a gitárok végtelenségig való torzításával hozzák létre, például két gitáron játszanak egyidőben más torzítással. A szövegek rövidek, rendkívül elvontak, szintén hozzájárulnak az álomszerű végeredményhez. Az ének és a gitárfüggöny a többi stílushoz képest nagyobb szinkronban van egymással, a kettőt szinte nem lehet egymástól elválasztani. A dob legtöbbször élő, dobgépet csak ritkán használnak. A stílust jelentősen befolyásolta a My Bloody Valentine zenéje, akiket később szintén ebbe a stílusba kezdtek besorolni. Nagy hatással volt még rá a Jesus and Mary Chain noise-popja, a Cure nyomasztó goth-rock zenéi, valamint a Cocteau Twins dream-popja. És akkor most térjünk is át kicsit a dream popra.
A Dream pop szintén Angliában jött létre a 80-as évek elején, és a Cocteau Twinshez kötődik. Jellemzői azonosak a shoegaze-zel, azonban annál sokkal lassabb, ambientesebb, a későbbi post-rockhoz közelebb álló műfaj. A Cocteau Twins mellett leghíresebb zenekarok a stílusban a The Chameleons, a This Mortal Coil, vagy a Dead Can Dance. A Dream pop később egyre hangosabb és gyorsabb lett, ekkor jött létre a Shoegaze. 80-as évek végén jelent meg a műfaj talán legfontosabb lemeze, a Nowhere a Ride-tól, ezután azonban a stílus hanyatlásnak indult. Ez a hanyatlás főleg annak köszönhető, hogy ekkor tűntek fel az olyan madchesteri zenekarok, mint a Stone Roses vagy a Happy Mondays, akik egyébként szintén sok elemet vettek át a shoegaze zenéből. És ekkor már elkezdődött a britpop korszak, ami a tömegek számára egy sokkal hallgathatóbb, átérezhetőbb, slágeresebb zene volt, a transzatlanti grunge támadással szemben pedig már nem tudott védekezni. Ennek ellenére a 90-es évek elején még számos shoegaze zenekar működött, így pl. a Chapterhouse, a Catherine Wheel, a Kitchens of Distinction, vagy a Slowdive, majd ezek is eltűntek. A Verve és 
a Blur első lemeze még szintén ebben a stílusban íródott, majd áttértek a britpopra. A shoegaze nem volt hosszú életű, hatása azonban annál nagyobb a mai zenére, manapság pedig reneszánszát éli az olyan zenekarok által, mint az Amusement Parks on Fire, a Maps vagy a British Sea Power.
Top 10 Shoegaze:
The Verve - Beautiful Mind
My Bloody Valentine - Feed Me With Your Kiss
Ride - Seagull
Catherine Wheel - Black Metallic
Kitchens of Distinction - Polaroids
Slowdive - Celia's Dream
Amusement Parks on Fire - A Star Is Born
Ride - Nowhere
Felt - My Darkest Star Will Shine
Lush - Desire Lines
A frontember eredeti neve Joe Van Moyland, és a The Pipettes nevű zenekar dobosaként ismerhettük meg, ahol egészen tavaly júniusig játszott, a gitáros, Thomas Dougall pedig Rose Pipette testvére. Bummer Jong, George Craig testvére, a zenekar dobosa, szintén játszott egy ideig a Pipettes-ben. Először tavaly januárban koncerteztek, majd októberben kiadták az első single-t, Lucio Starts Fires címmel. Ezután országos turnéra indultak, olyan zenekarokkal mint a Babyshambles, a CSS, vagy a Kaiser Chiefs. Idén az NME Awards Tour nevű koncertsorozaton a The Cribs előzenekaraként lépnek fel, és már kaptak egy meghívást az SXSW fesztiválra, a texasi Austinba. A zenekar 7. helyezést ért el a 2008-as év legjobb, legmeghatározóbb zenekara szavazáson. Következő single megjelenésére február 18-án kerül sor, címe Lonely Buoy lesz, és hamarosan nekilátnak első lemezük felvételi munkálatainak is.
Single:
2007 - Lucio Starts Fire
2008 - Lonely Buoy
Hely:
London, Anglia
Tagok:
Joe Lean (Joe Van Moyland) - ének
Tommy D (Thomas Dougall) - gitár
Dom O'Dare - gitár
Panda - basszusgitár
Bummer Jong (James Craig) - dob
Web: http://www.jingjangjong.com/
MySpace: http://www.myspace.com/joeleanandthejingjangjong
És akkor most ismerkedjünk meg jobban a különböző zenei stílusokkal. Talán ésszerűbb lenne időrendi sorrendben haladni, hogy átláthatóbb legyen az a folyamat, amit nevezhetünk rock 'n' rollnak. Ma mégis egy viszonylag későn kialakult műfajról, a post-rockról lesz szó. A post-rock egyáltalán nem egy könnyű műfaj, valószínűleg senki nem erre bulizik szombat este, és nem ezt teszi be a kocsiban háttérzenének. Ez az irányzat a könnyű és a komolyzene határán mozog, és néha jócskán át is lépi azt, ezért nem hallgatható bármilyen lelkiállapotban. A műfaj törénetének kezdete az 1980-as évek közepére tehető, először Angliában beszélhetünk róla. Alapja az akkori Nagy-Britanniában divatos, elszállt, zajokkal és gitárfüggönnyel súlyosan telepakolt shoegaze nevű zene, amiről majd később még szó lesz. Olyan zenekarok játszották a legnagyobb szerepet, mint a Cocteau Twins, a Ride, vagy a Slowdive. Ezek azonban még sokkal slágeresebbek voltak a mai post-rock zenéknél, amikben sok esetben már egyáltalán nincs semmilyen ének, vagy ha van is, annak csak másodlagos szerepe van, mint pl. a Sigur Rós esetében. A számok felépítése is inkább hasonlít a klasszikus zenékre, mint a slágeres rockra, sokszor fél órás, vagy még hosszabb, több tételes számok, amik megszakítás nélkül folynak át egymásba. Jellemző még a hangszerek nem megszokott módon történő használata, mint pl. hogy vonóval játszanak gitáron, vagy dobverővel a zongora húrjain. A számok felépítésében nincs semmilyen rendszer, a zene néha átfordul több perces kakofóniába, néha pedig alig töri meg 1-2 hang a hosszú csendet. A műfajban sok a jazz, ambient, elektronikus és az experimental elem, különösen az utóbbi kettő határozza meg.
A post-rock elnevezést először 1994-ben használták a Bark Psychosis nevű zenekar lemezére. Előtte a hasonló zenékre inkább a dream pop és a space rock elnevezések voltak elterjedtek.
Az elnevezést először a Stereolab, a Disco Inferno, a Bark Psychosis, vagy a Pram zenéjére használták, de talán a Talk Talk 1991-ben megjelent lemeze, a Laughing Stock is ide sorolható már, és gyakran a Tortoise nevű amerikai zenekart tartják a műfaj megalapozójának. A műfaj központja a kanadai Montréal-ban alakult ki, ahol olyan zenekarok tűntek fel, mint a Godspeed! You Black Emperor, a Silver Mt. Zion, a Do Make Say Think, vagy a Fly Pan Am. Ezeknek a közös jegyei a baloldali politikai elkötelezettség, a háborúellenes felszólalások. Ilyen háborúellenes lemez pl. a Godspeed! You Black Emperor Yanqui U.X.O. című konceptlemeze, amin mindössze 4 darab, 20 perces szám található, legfontosabb tétele pedig a Rockets Fall On Rocket Falls. Zenéjükben meghatározóak a jazz elemek is. A korszak másik híres post-rock zenekara a Mogwai volt, akik a mai napig Nagy-Britannia legismertebb post-rock zenekarának számítanak. Napjainkban a máfaj egyre népszerűbb lesz, és sorra tűnnek fel az olyan zenekarok, mint az izlandi Sigur Rós, az Explosions in the Sky, vagy a God Is an Astronaut.
A Sigur Rós a műfaj leghíresebb zenekara, Hoppipolla című slágerük eljutott a kereskedelmi médiumokba is, így ők lettek az egyetlen mainstream zenekar a műfajon belül. Ez a könnyen befogadható stílus azonban korábbi lemezeikre egyáltalán nem jellemző, a () című album például minden idők egyik legsúlyosabb lemeze, végighallgatása egyáltalán nem könnyű dolog. Azonban a számaikban mindig ott van a remény, ami első lemezük címe is, nyelvükön Von. Ebből hozta létre az énekes, Jónsi a vonlenska, vagy hopelandic nevű kitalált nyelvet, amin aztán a () összes számát énekli. A szövegeknek nincs jelentése. A többi lemezt is izlandi nyelven írták, egyetlen angol nyelvű szerzeményük sincs. Zenéjük a műfajon belül is rendkívül egyedi, a daloknak már-már földöntúli hangzása van, ami egyszerre hátborzongató és megnyugtató.
Top 10 Post-Rock:
Explosions in the Sky - Your Hand in Mine
Godspeed! You Black Emperor - Rockets Fall on Rocket Falls
iLiKETRAiNS - A Rook House for Bobby
Sigur Rós - Glósóli
Mogwai - Friend of the Night
A Silver Mt. Zion - Mountains Made of Steam
God Is an Astronaut - All Is Violent, All Is Bright
Sigur Rós - Svefn-g-englar
Sigur Rós - Hjartad hamast
Sigur Rós - () Track 7
És most repüljünk át az óceán túlsó partjára, és hallgassuk meg a New York-i Vampire Weekend bemutatkozó lemezét. A zenekar az indie rockot tradicionális afrikai zenével keveri, és úgy, hogy ennek nem egy giccs a végeredménye, mert hát a Police óta ez a dolog nem sok zenekarnak sikerült. Zenéjüket először egy afrikai zenei blogra tették fel. Zenéjük gyakorlatilag besorolhatatlan, ők az upper west side soweto elnevezést találták ki magukra. Leghíresebb számuk a Cape Cod Kwassa, ami 67. helyezést ért el a Rolling Stone 2007-es listáján.
Single:
Mansard Roof - 2007. október 28.
A-Punk - 2008. január
Album:
Vampire Weekend - 2008. január 29.
Hely:
New York, NY, USA
Tagok:
Ezra Koenig (gitár, ének)
Rostam Batmanglij (billentyű)
Chris Tomson (dob)
Chris Baio (basszusgitár)
Web: http://www.vampireweekend.com/
MySpace: http://www.myspace.com/vampireweekend/
